1956

AZ ÉN '56-OM

Ebben a történelmi esztendőben,  gyermekkoromat egy Pest megyei sváb faluban, Ceglédbercelen töltöttem. Akkora szabadságban, amekkorára egy városi gyermek szinte gondolni sem merhet, melyet csak a „kötelező” iskolába, és zeneórára járás – akkor úgy éreztem feleslegesen – korlátozott. Aztán egy napon, arra figyeltem fel, hogy egyre több embert látok, akik  kerékpárjukon különböző  zsákokat visznek hazafele. Még aznap délután, amikor a boltban előttem álló férfi egy zsák cukrot kért. A boltos  viccesen kérdezte, minek magának annyi cukor? Azért mert háború lesz, halkította le a hangját. Háború, ez a szó  nem mondott sokat nekem, annyit azért megéreztem a szó hangsúlyából, hogy ez valami rossz dolog. Ki tudja talán a tudatalattimból, felrémlett egy  halvány emlék, amikor hazaérkezve idegen emberek dúlták fel a lakásunkat, vagy egy ismeretlen, rossz elől való menekülés homályos emléke. De az a szó hogy háború számomra akkor értelmezhetetlen volt, szüleim is kerülték a háborús emlékeik emlegetését. A jóslat bevált, október 23-án futótűzként terjedt el a hír a faluban, Pesten kitört a forradalom. Úgy emlékszem aznap iskolába sem mentünk, így aztán részese lehettem a faluban zajló „forradalmi” eseményeknek  Az első akciót  a boltos I. Manci néni  kezdeményezte, ahogy az ölében hozta kifele a bolti kirakat jeles dekorációit és szörnyű átkozódások közepette cipelte  az udvar leghátsó fertályába. Indulatán látszott, hogy már ezerszer végiggondolta, hogy ha lehetősége lesz, így fog cselekedni. Amikor a hátsó gazdasági udvarba  ért, saját cipőjét sem kímélve taposta a trágyába szeretett vezérünket, tanító mestereivel együtt, fúj Lenin, fúj Sztálin, fúj Rákosi kiáltások közepette. Én csak álltam és csodálkoztam azon a hatalmas felindultságon, miközben, I. Manci néni hangosan sírva indult vissza a boltba, én egy darabig még néztem a trágyába döngölt megváltókat. Ma már tudom akkor méltó helyükre kerültek. Két nappal később kiderült számunkra, hogy ezek a szobrok hírnevükhöz mérten igen szerény anyagból, gipszből készültek. Mi gyerekek rájöttünk, hogyha  az  „épen” maradt töredékekből krétanagyságú darabokat vagdalunk ki, azt nagyszerűen használhatjuk, akár kerítésfirkálásra is.

Már említettem, hogy lakásunk utcafront felőli részében volt a kisajátított vegyesbolt melynek cégtábláját,  két vörös csillag fogta közre. Ez a látvány olyannyira zavarta többek között a falu bádogosát, hogy a forradalmi események hatására cselekvésre szánta el magát.  Egy létra egy, doboz fekete boksz és az inasa segítségével eltüntette ezeket a közutálatnak örvendő jelképeket (ezért az akcióért nyolc évig ült börtönben). Azt persze mondanom sem kell, hogy a tanácselnök a párttitkárral egyetemben, ismeretlen helyre távozott. A megváltozott helyzetre való tekintettel, iskolánkban bevezették  az  Orosz  helyett a Német nyelv oktatását. Pár nappal később aggódva láttuk, és egész éjszaka hallgattuk az orosz tankok dübörgését, ahogy folyamatosan éjjel, nappal, vonultak a fővárosunk felé. A felnőttek a rádióra tapadva hallgatták a híreket, és szinte egymást biztatva bizonygatták, ezt nem hagyja Amerika, és az ENSZ sem, hogy az oroszok leverjék a forradalmunkat. Ahogy teltek a napok egyre agasztóbb hírek érkeztek a harcok állásáról. Amikor pedig elterjedt, hogy  a  faluban  menekülő kiskatonákat láttak, akik fegyverüktől  megszabadulva  igyekeznek hazafelé ( mi is találtunk az országúti híd alatt egy dobtáras golyószórót, szerencsére üres tárral) Akkor már tudtuk a forradalmunkat leverték. Félelem és hallgatás ült a falura. A tanácselnök is visszamerészkedett. Hónapokkal később jött a hír, hogy a tizennyolc évét alig betöltött M. fiút, a forradalomban való részvétele miatt kivégezték.