A MAGYAR NÉPDAL

 

Az első igazi találkozásom a magyar népdallal ( vagyis ez egy népies műdal volt) Ceglédbercelen, ebben a zömében svábok lakta faluban esett meg , mivel addig jobbára , a sváb népzenét, ezt a főleg rézfúvósokkal dobbal  tangóharmónikával  játszott pattogó ütemű  muzsikát hallgattam és tartottam a magaménak persze tartom a mai napig is . Ekkor még lakodalom , szüreti mulatság, elképzelhetetlen volt nélküle. A szövegét, amit akkor is már csak az idősebbek énekeltek, nem értettem, de a zenéje a mai napig elbűvöl , és ha mostanában hallom egy pillanatra visszavisz arra a régi Bercelre, ami már sajnos nem létezik . Erről a legutóbbi látogatásomkor meggyőződtem. Ma már sem népzene, sem népviselet, sem Német szó nem hallatszik. Most e kis  kitérő után, a találkozásról. Talán másodikos lehettem és szokás szerint kedvenc sportágamnak, a labdarúgásnak hódoltam, akkor éppen a tűzoltótéren kergettük a bőrt, vagy a gumit, ekkor furcsa dolog történt, egy nagyon részeg ember jött a vasútállomás felől, és  a „házunk előtt édesanyám áll e még a nyárfa” című  műdalt énekelte. Ekkor én megálltam a labdával és csak az „éneklőre” figyeltem. Na mi van, add már tovább, ordították felém, én csak megbűvölten hallgattam , egészen addig, amíg hallótávon  kívűlre nem került, ami állapotát figyelembe véve bizony elég sokáig tarthatott. Mi az Isten van veled kérdezték, én akkor nem tudtam válaszolni,talán csak megrántottam a vállam, ma sem tudom igazán mi fogott meg a jelenetben,  amely  azóta is sokszor eszembe jutott. Majd aztán a ’60-as évek beatzenéje lesöpört mindent úgy tíz esztendőre. Ezután a figyelmem a klasszikus jazz felé irányult, (Lead Belli, Bessy Smiss, majd Luis Amstrong) miközben néhány komolyzenei művel is megismerkedtem.(Bartók, Beethoven, Mozart, Musszorszkij, Smetana, Pierr Bulez. Stb..)Ezt az érdeklődést az A.E. Bizottság feltűnése fordította, az úgynevezett alternatív zenekarok felé (Balaton, Kézi Chopin, Sziámi, Kontroll csoport) Közben azért Cseh Tamás lemezeit mindig szívesen hallgattam. És már a kilencvenes évek elején tartottunk, amikor az egyik ötletadója lehettem az azóta is sikeres,Szoboszlói Folk Hétvége nyári rendezvényünknek, ezután a figyelmem egyre nagyobb lelkesedéssel fordult a Magyar népzene irányába.  Azt hiszem akkor ott a „futtbalpályán” is ezt kereshettem, és sok kacskaringó után úgy éreztem, hogy ha a kelleténél egy kicsit később is de „Ablakomon besütött a holdvilág”

 

 

 

Folk hétvége: Ghymes