CSÓK LACI BÁCSI

 

 

A nyolcvanas évek elején Rácz György festőművész barátom műterme a gyógyfürdőtől pár  méterre levő magán lakás mögött volt, a Gábor Áron utcában. Ezért aztán a házi néni, nyaranta  kiadta a lakás egy részét fürdővendégek részére. Így ismerkedtünk meg sok érdekes emberrel, köztük egy Csók László nevű amerikai magyarral. A neve persze rögtön feltűnt  nekünk , és mint később kiderült  nem is tévedtünk , a vendég a híres magyar festő Csók István unokaöccse volt. Miután jobban megismerkedtünk, elmondta, fiatal koromban már csak a rokoni indíttatásból is elkezdtem festeni a nagybácsi irányításával. Telt múlt az idő, előbb utóbb el kellett vinnem a mesternek egy úgymond jól sikerült festményemet. Nagy izgalommal vittem a képet  a nagybátyámhoz , majd a műteremben  feltettem a festőállványra és vártam. Pár perc múlva abbahagyta munkáját odalépett a képemhez, egy darabig nézte, majd felém fordult  és nagy nyugalommal azt mondta ”ide figyelj fiam, vidd el a szemem elől ezt a képet, mert én jobban szenvedek a látványától, mint a te Krisztusod a keresztfán” Ezek után Laci bácsi szomorúan lemondott  festőművészi álmairól és tisztes polgári foglalkozás után nézett, a nagybácsi legnagyobb megelégedésére. Azért  az ecsetet sohasem tette le, ahogy ő is jellemezte magát vasárnapi festő maradt. Így aztán pár nap múlva a paletta és az ecset is előkerült. Fürdő helyett Laci bácsi naphosszat festegetett. Így  került  ecsetvégre,  a hintaszékben üldögélő Rácz Gyuri is. Majd eljött a búcsúzás napja Laci  bácsi  elutazott, ahogy mondta vissza az unalmas polgári létbe és másnap már Gyuri  elő merte venni az a róla készült  festményt, egy darabig szó nélkül néztük, majd megállapodtunk abban, hogy mi is, legalább annyira szenvedünk, mint a híres nagybácsi a hajdanán festett Krisztus látványától.

 

2012/I. Szókimondó

 

Grünewald: Isenheimi oltár (1510 körül