A HAJ

Manapság amikor az egészen rövid haj vagy a teljesen kopasz a divat, a hatvanas hetvenes évek fényképein jól láthatóan  a fiatalság egy részének ideálja a hosszú haj, a bajusz, szakáll vagy az egészen a nyakig leérő pakumpart volt, a nyugat európai divatot követve.  Most akár a szemöldökét is leborotválhatja bárki, szíve joga eldönteni, ízlés dolga.  De nem volt ez így az említett időszakban. A rendőrök éberen figyelték az ilyen külsejű társadalomra veszélyesnek tartott elemeket és nagy odafigyeléssel próbálták a szocialista társadalmat az ilyen szélsőséges jelenségektől megóvni. Nos ennek az éberségnek az „áldozata” lettem én is a hatvanas évek végén.  Ebben az időben Debrecenbe jártam iskolába, ami azt jelentette, hogy vonattal utaztam be. Ebből következően gyakran a debreceni vasútállomáson tartózkodtam a vonatomra várva. Így aztán elkerülhetetlenné vált, hogy előbb-utóbb belebotlok az ott gyakran járőröző közegekbe. És bekövetkezett. Könyvemből felpillantva egyszer csak ott tornyosult előttem az a rendőr, akiről már hallomásból tudtam, vadászik a renitens fiatalokra. Ujjával intett álljak fel, majd személyi igazolványomat kérte, amit mindenkinek kötelező volt magánál hordani. Belelapozott, fényképemet kereste, majd hosszan bólogatva, élvezettel nézegette közelebb lépett hozzám, majd az egyik lábamra lépett meglökött és megszólalt: kinek az igazolványa ez, mutatta felém a képet, mert ez nem te vagy?

Valóban nagy volt a kontraszt, mivel az első személyim tizennégy éves kori képe tekintett rám. Na gyere csak, ezt megbeszéljük és bekísért a vasúti rendőrőrsre. Ott álldogáltam már egy ideje „ítéletre” várva, mire nagy hangzavar közepette egy cigány férfit hoztak be, mit hoztak, ráncigáltak. Ettől kezdve rendőröm, vele kezdett el foglalkozni. Megragadta hátul a haját, majd nevén szólítva szidta, már megint baj van veled, üvöltötte az arcába. Ekkor a cigány, aki végig szinte üvöltött azt találta mondani, fel fogom jelenteni a kapitánynál, erre a rendőröm alaposon sípcsonton rúgta mire az még jobban elkezdett üvölteni.  Akkor odaszólt hozzám, na most elmehetsz, de a jövő héten itt jelentkezel megnyiratkozva ahogy a képen az látható. Megkönnyebbülten siettem ki az örsről, mivel azonban igen sajnáltam volna feladni akkori énemet, amin ma már én is mosolyogok, de nekem akkor ezek a külsőségek, hajviselet, ruházat túlságosan fontosak voltak, ezért aztán továbbra is gondosan kerültem a fodrászokat, óvatosan közlekedve a Nagyállomáson, nehogy megint belebotoljak  az  éber őrmesterbe.

Retro...