Bizonyára vagyunk egy páran, akik egy érdekes emberi tulajdonságra, egy jellemző szituációra (na tessék) idegen kifejezéseket, szállóigéket használunk. Vagy úgy is mondhatnám, hogy például egy klasszikus latin mondás ”megtalál” egy embert. Ez azután előfordulhat olvasás, vagy akár egy film nézése közben is, de az igazi az, amikor ez nem virtuális módon, hanem a valóságban jön létre. Ilyen volt 1999-ben a Schéner Mihállyal való találkozásom. Kiállításának megnyitójára érkezett, és ha már Szoboszlón volt nem mulasztotta el megnézni a Bocskai utcai szoborparkban felállított „Pásztor” című szobrát. Amikor megpillantotta, már messziről üdvözölte, majd átölelte és azt mondta neki: Szép vagy, de ma már másképp csinálnálak meg. Aztán este elkövetkezett  kiállításának megnyitója, ahol a szokásos méltatás , tiszteletkörök mellett a róla szóló könyvet is a figyelmünkbe ajánlották. Ekkor már a rutinos tárlat látogatók araszoltak az elmaradhatatlan kellékek , úgymint a frissen sült pogácsa  és a jóféle vörösbor irányába, sejtvén a közeli végszót, hogy aztán a kiállításról elfeledkezve, a szellemi kaland után, a test örömeinek is áldozzanak. (meg hát ez ingyen van) De most egy kicsit másképpen történtek a dolgok. A művész úr leült a terem végében, és elkezdte dedikálni a róla szóló albumot. Más művész talán csak a nevét írta volna be a könyvbe, esetleg szeretettel, vagy tisztelettel netán barátsággal ajánlotta volna. Schéner azonban előbb beszélt egy pár szót az illetővel, és ehhez igazította dedikációját és mellékelt hozzá egy személyre szóló rajzot, szöveget is. És tette ezt olyan derűvel, nagyokat kacagva rögtönzésein, amit mindig előbb elmondott a körötte állóknak jóváhagyásukat várva. Rövid idő múlva már mindenki köréje sereglett, és segített a mesternek a legmegfelelőbb kifejezéseket megtalálni. Így végül is a dedikálásból egy igazi performansz kerekedett. A borra, pogácsára már senki sem gondolt. A kiállítás után már fehér asztalnál miközben a vacsorára vártunk, szóbahoztam türelmét, játékosságát, de ő elhárította: Ez nem az én érdemem, ez a ti érdemetek Szoboszlóiaké akik biztosan azért vagytok ilyen kedves emberek, mert a városotok alatt hőforrások vannak , és ezek felmelegítik a szíveteket.

2011/XII. Szókimondó