Attilával 1985-ben ismerkedtem meg itt Szoboszlón. A művésztábor egyik meghívott alkotója volt és éppen a „Neptun városa” c. faliképét festette a gyógyfürdőben. Körülötte legalább egy tucat, a szomszédos presszóból kölcsönkért, fagylaltos kehely, melyekben  festékek voltak, az éppen akkor használt  rá jellemző pasztellszínek sorakoztak  arra várva, hogy végre a mester őket is felrakja a többi szín mellé, ezzel beteljesítve sorsukat. (A poharakat meglátva egy kislány így kiáltott fel „Nézd apu a bácsi fagylalttal fest”) Majd, talán két év múlva, Rácz Gyuri, Gábor Áron utcai műhelyében találkoztunk újra. Ekkor már egy üveg általa oly szeretett vörösbor mellett beszélgettünk, ahogy illik a nagy diófa alatt.  Hol van már az a diófa.! Ekkor mondta  el hogy pár éve annak, hogy visszaköltözött Párizsból, ezért nem tudott még bekerülni neve a köztudatba de ez csak idő kérdése mondta bizakodva. A tokaji írótábor után, ahová rendszeresen meghívták hazafelé menet mindig felkeresett bennünket .  Budapesti lakásában, (ahol egy Szoboszlói kiállítás kapcsán ’93 ban felkerestünk), egy eléggé lerobbant  Bartók Béla úti bérlakás, egyben volt raktár lakóhely és műhely is, ahol a Párizsból hazahozott öreg macskájával együtt éltek.Jellemző, hogy a lépcsőn felfele menet a zegzugos lépcsőházban amikor rákérdeztünk a hölgynek fogalma sem volt hogy lakik –e ott Joláthy nevű lakó. Ezen mint afféle kisvárosiak meglepődtünk, de csodálkozásunk nem tartott sokáig mert Attila már jött elénk.  A lakásba a bejutás igen nehézkes volt, mert az egyik kiállítási anyag visszajött, a másikat még mi nem vittük el , így aztán oldalazva jutottunk a műhelybe, ahol  nem ért meglepetésként , hogy az iszonyúan magas műterem fala tele képekkel sőt a földre asztalra mindenhova jutott. Csak a  rajzasztal volt üdítően rendbe rakva. Ez olyan Joláthys volt tiszta mint a képei. Majd miután sikerült leülnünk, a leendő kiállítása kapcsán ő precízen mindent elmagyarázott még azt is megszabta , hogy a képeket milyen sorrendben kell az autóba berakni   a befóliázott képek a gyengébbek kedvéért feltűnően be is voltak számozva . Majd a lelkünkre kötötte őnélküle nehogy felrakjuk…. Ez a ’93 –as kiállítás végül is nagyszerűen sikerült. Magával hozott négy szavai szerint teljes értékű szitanyomatot melynek „Hajdúszoboszló” volt a címe, (egyet természetesen nekem adott). Végül a megnyitó is nagyon szép lett. Azt mondanom sem kell, hogy a kiállítás lebontását sem engedte át nekünk, ő személyesen szedett le minden képet. Ezután is sokszor találkoztunk de mégis ’98-ban vártuk a legjobban, mert gratulálni szerettünk volna neki, mint az előző évi „Magyar szalon” fődíjasának. Helyette Tokajból, csak a halálhíre érkezett.

2012/VI. Szókimondó

---------------