„ KERESZTELŐ ”

Történt egyszer, úgy a nyolcvanas évek táján, egy tiszántúli kisvárosban, (Hajdúböszörményben), hogy festőművészek számára művésztábort hirdetett meg a város elöljárósága. Annak rendje módja szerint meg is érkezett a tizenkét szerencsés meghívott művész nagy elhatározásokkal, tervekkel. A művésztábor és a helyi kocsma között ingázva gyorsan teltek a napok, már az első napon megfogadták, hogy fel fogják lendíteni az ivó láthatóan csekély forgalmát. És állták is a szavukat. Az ecsetet ledobva máris siettek a jeles intézménybe, ahol aztán elméleti szinten folytatták tovább a művészi tevékenységüket. Végül elérkezett a búcsú napja úgy érezték, hogy illő lenne elbúcsúzni a kocsmától és törzsvendégeitől, és láss csodát  előzetes megbeszélés nélkül is  mind a tizenketten, ott ülnek, és szorgalmasan emelgették  búcsúpoharakat, és egyben előre is tekintve a jövő évi viszont látásig. Amikor már igen későre járt az idő, a kocsmáros finom célzásokat téve próbálta távozásra bírni a társaságot, úgy éjfél után ez sikerrel is járt, kart karba öltve elindultak a szállás irányába.

Éppen a pártház előtt jártak, amikor az egyikük elébük állt és szólott .Gyerekek ezt a szép két hetet együtt töltöttük, jól éreztük magunkat, de nekem mégis hiányérzetem támadt és úgy gondolom  egy közös aktussal megpecsételhetnénk, azaz emlékezetessé tehetnénk jelenlétünket, ezért javaslom, hogy mindannyian hugyozzuk oldalba a pártházat. A javaslatot egyhangúlag elfogadták, és már gombolták is ki a sliccüket, majd szépen egymás mellé állva elkezdték a hadműveletet. Minden rendben zajlott mindenki könnyített testén, lelkén. Így aztán a jól elvégzett munka után mindenki könnyű szívvel hajtotta álomra a fejét. A reggeli után aztán derült égből villámcsapásként érte őket, amikor a reggelinél egy rendőr lépett hozzájuk és kérte, sőt felszólította a művész urakat, hogy ugyan feltűnés nélkül, de kísérjék már be, mármint a rendőr elvtársat a helyi őrszobára, mind a tizenketten. A rendőrség felé menet, az út a pártház mellett vezetett. Amikor meglátták a falon a még mindig díszelgő sötét foltokat, akkor mindnyájuknál leesett az a bizonyos húszfilléres, és az őrszobába már kellő szorongással léptek be, ahol várta őket, többek között maga a párttitkár elvtárs is. Ők már mindent tudtak, ugyanis az ügyeletben lévő munkásőr ( aki sajátosan , nem a munkásokat, hanem a pártház éjjeli nyugalmát védte) az akciónak szemtanúja volt, és első dolga volt ezt a rendbontást feletteseinek jelenteni. Így aztán hőseink nem lepődtek meg azon sem, amikor közölték velük, hogy további intézkedésig az őrszoba „vendégei” maradnak mindnyájan. Már hosszú órák óta bent voltak, amikor az esetről tudomást szerzett  Sz. Á.( Székelyhidi Ágoston táborvezető, művészeti író), aki a megyei rendőrkapitány ismerősét felkeresve intézkedett, azaz megkérte az illetékes elvtársat,  hogy hőseinket ugyan engedje már szabadon, elég volt nekik ez a lecke, többet biztosan nem fog eszükbe jutni, hogy pártházat kereszteljenek.

( az esetet nagy kacagások közepette, Torok Sanyi mesélte el  nekem)

2012/VI. Szókimondó

Illusztráció