MŰVÉSZTÁBOR

(KURUCZ D. ISTVÁN)

 

Nem tudom, hogy amikor Hollósy Simon  megálmodta , majd létrehozta Nagybányán az első művésztelepet, milyen gondolatok járhattak a fejében, és hogyan  határozta meg  az együttlét célját, jelentőségét,  de abban biztos vagyok, - ismerve egypár ma is működő telep munkáját- hogy nem erre a működési formára és hatékonyságra gondolt. A végsőkig tiltakozott volna az olyan ma már meghonosodott gyakorlat ellen, hogy a művészek már eleve magukkal hozzák azt  az egy- két  képet többnyire  persze akvarellt,  pasztellt, ami a vendégül látásért a penzum, hogy az így  felszabadult  időt  ,pihenéssel, borozgatással, egymás háta mögötti (néha szemtől szembeni) piszkálódással vagy olykor barátkozással múlassák. Egy, egy   jó kis pletyka vagy megjegyzés után jön az önkritikus  beszólás „ Na,  ennyit a művészetről”  szakmai kérdésekről csak ritkán esik szó. Azért kivételes esetekben jó munkák is születhetnek, de  derűs történetek, azok biztosan, amit  aztán majd egy évvel később, iszogatás közben  immár, mint közös élményt majd jól esik feleleveníteni. Mivel általában ugyanaz a társaság jön össze a következő évben is. Egy ilyen történetet szeretnék most elmesélni, melyet Torok Sándor festőművésztől hallottam, és a Hajdúböszörményi táborban esett meg. A kilencvenes évek elején járunk a történetünk „hőse” Kurucz D.István az alföldi  Iskola  jeles képviselője, akiről köztudott volt, hogy  a középkori festők alaposságával maga készíti el festékeit, és örökíti meg az alföld múltját  átalakuló tájait, embereit. Csakhogy a Homo Sapiens olyan teremtmény, hogy nagyszerű emberi adottságai gyarlóságokkal párosulnak, de hát ebből születhetnek a legjobb történetek, legendák. Azt hiszem minden művésztáborban szokás, hogy  egy,  egy művész meghívja  barátait, hozzá közelebb álló művésztársait saját szobájába egy kis ismerkedésre tereferére. Így történt, hogy meghívták az idős mestert is egy ilyen alkalommal,  mindnyájan jól  érezték magukat beszélgettek, borozgattak Mielőtt szétszéledtek  volna,  azt mondta Kurucz D holnap este a vendégeim lesztek. Úgy is volt másnap este már a mester szobájában szorongott a társaság. Ekkor a mester mondván, hogy egy kis meglepetést is tartogat elment. Előtte odaszólt nekik, ha szeretitek a paradicsomlevet, nyugodtan igyatok, mutatott az asztalon álló fél üveg nedűre, bár többen abban bíztak, hogy az öreg legalább egy üveg bort kibont a függöny mögül kikandikáló öt üveg borból.  Alig negyed óra múlva kezében egy nagy lábassal jött vissza. Amikor letette az asztal közepére, mindenki  kíváncsian  meresztette  szemét a lábasra ,először azért mert meglepte őket az idős mester nagyvonalú gesztusa, másodszor mert el nem tudták képzelni mi lehet a lábasban az a hófehér, enyhén rezgő valami. Végül is restellték megkérdezni, de többen étvágytalanságra kezdtek el panaszkodni. A bátrabbja aztán óvatosan szedett  egy, egy kanállal megkóstolta ,és elszántan lenyelte . Ekkorra már a többiek is rájöttek , hogy ez a ritka étel bizony tojásfehérje Kurucz D módra . Végül aztán egyikük csak kibökte „ Pista bátyám azért jobb lett  volna, ha a sárgáját is belerakod ! Már hogy tehetném bele, az kell a festékbe kötőanyagnak, szólt méltatlankodva az öreg.

2012/II. Szókimondó

 

Kurucz D. István: asszonyok