TéVé

Milyen élet lehetett a televízió előtt? Tehetné fel kíváncsian avagy szánakozva a kérdést egy ma született gyermek. Mit csináltak esténként?  Eljártak szórakozni? Honnan informálódtak? Sorjázhatnának a kérdései. Nos esténként olvashattak, a könyvet szokták olvasni, nem  a számítógép képernyőjéről, hanem olyan papíralapú könyvből, amit kézzel kellett lapozni. És többet jártak át egymáshoz az emberek szomszédolni, egy kis beszélgetésre, borozgatásra és nem kellett előre bejelentkezni időpontot egyeztetni. Lefekvés után rádiót hallgatva pedig az országos hírekről tájékozódhattak. És ne felejtsük el kocsmák akkor is voltak. Nos nekem tizenkét éves koromig nélkülözni kellett a tévét, azaz csak tizenegyig mert a falu, azaz a tanácsház ’59- ben vett egy készüléket, melyet elhelyezett az ülésteremben, és este akinek kedve volt,  mehetett tévézni. Adás kizárólag este kezdődött, hétfőn és pénteken adásszüneti nap volt. Ahogy már írtam mi egy évvel később nem kis unszolásomra, vettünk egy TAVASZ televíziót.

Tehát elmentek a szüleim Ceglédre a készülékért, hogy miként került Ceglédbercelre, milyen járművel, nem emlékszem. Arra sem, hogy lett volna tehertaxi, személyautó is alig volt. Nekünk mindegy is volt, barátaimmal ott csodáltuk a készüléket, a hálószobánk sarkába állítva, áhítattal várva a csodát. Igen ám csakhogy az antennát előbb fel kellett szerelni. Úgy emlékszem az antenna a kékesi adóra lett beállítva, de az is lehet, hogy a tokajira és a padlástérben lett elhelyezve.

Végül is nagy küzdelmek, antenna állítgatás árán sikerült. Előbb zavaros, elmosódott kép jött be majd csíkosan összetört  élesebb, majd egy kivehető hangyás kép, végül is hosszú állítgatás, csavargatás után úgy emlékszem tűrhető lett a kép a készüléken (fekete-fehér volt természetesen, akkor még csak vágyálom volt az országban  a színes televízió). Ennek hírére aztán tele lett a szobánk a háziakkal, a szomszédokkal és ez rendszeressé vált. Hozták magukkal a sámlit úgy emlékszem, Pali bátyám sokszor hozott egy flaska bort amit közben megiszogattak, végül az öreg Rozi néném nagy könyörgésre bejött, le sem ült nézte egy darabig  úgy emlékszem műkorcsolya közvetítés volt, nahát ezt dróton rángatják, mondta hitetlenkedve, majd szó nélkül sűrű fejcsóválások közepette kiment a szobából. Napok múlva tudtuk meg a véleményét:  „nem lesz ennek jó vége” mondogatta, ha a tv szóba került.  Nem értettük hogy akkor mire gondolt, ma már sejtem.

Illusztráció