ÚTON

Egy régebbi típusú busz homályos ablakán kibámulva, láttam a romokban heverő „Gondoskodás” házát. Az Elhanyagolt temetőt, melyből már a holt lelkek is  kiszökdöstek. A félre dőlt rozsdás feltámadunk cégér csak kósza ígéretként, fél lábon imbolygott a keleti szélben.
                                                                                                                                                                                    
Láttam elhagyott ledőlt omladozó házakat, melyekből csak a gaz és a kilátástalanság nőtt ki, a lyukas tető gerendái hiába kiáltottak az égre meredve segítségért. Láttam céltalanul kószálókat, akik meg- meg állva vártak valamire. Láttam uzsorás polgármesterre hajazó ronda pléh-krisztust, Ady sörözőt, a költő dicső emlékezetére, ahol még olcsó bort sem mértek. Láttam útmentén hagyott mosógépet, gumiabroncsot, leborított szélfútta szemetet. Láttam földig görnyedő cigányt, hátán lopott tüzelőt cipelve. Láttam az országút mentén elfelejtett jeltelen sírokat, felnövő gazzal takartakat az élők reménytelenségét. De nem láttam a gazdagságot, mert magas kőfallal volt körülvéve.