1896-ban az ezeréves államiságunk megünneplésére  Magyarország lázasan készülődött.  Az egész ország számára jelentős építkezések kezdődtek. Elindult a Földalatti vasút, felépítették a Műcsarnokot , hozzákezdtek a Szépművészeti Múzeum építéséhez, a Milleniumi szoborcsoport kivitelezéséhez, és elkészült a Feszti Körkép. Szinte minden valamit  magára adó település  megpróbált  emléket állítani, tehetsége szerint. Így történt ez Szoboszlón is. Nagy városi ünnepség keretén belül , a Repülőtér bejárata mellett, Három dombot emeltek, és a tetejükre beültettek három jó állású kocsányos tölgyet. Úgy tudták, hogy ez a tölgy nagyon hosszú életű, akár századokig is hirdetheti a honfoglalók dicsőségét. A fák szépen nőttek, vastagodtak, az iskolásokat évről évre kivitték egy „történelem óra” keretében megemlékezvén őseinkről. Telt múlt az idő a fák túlélték az első világháborút,  túlélték  Kun Béláékat, a Második világégést, az oroszok fairtását, amikor a lerombolt Tisza híd pótlására teherautó számra vitték a fát a Szoboszlói erdőkből, túlélték a háború utáni nagy tüzelő hiányt, a környező fákat már kivagdalták , de a tölgyekről egy ágat sem vágtak le a Szoboszlóiak. Ma már azonban hűlt helyét sem találjuk a fáknak. Az ötvenes években az éberség jegyében, „a múltat végképp eltöröljük” máig ható szellemében szép csendesen kivágták az „ezeréves” fákat, a dombokat is elhordták. Így aztán ha a repülőtér fele megyek, eszembe jutnak a tölgyek és ha becsukom szemeimet, hallom  suhogásukat  is.

2012/I. Szókimondó