REGGEL

Már csak hánykolódott az ágyában, egyik oldaláról a másikra fordult. Ilyenkor mindig kivette füléből a dugót és átrakta a másikba, hogy a reggeli madár koncert még ne ébressze fel. Előbb a feketerigó, később a galambok majd végül a verebek üdvözölték harsányan az új reggelt. Ezt félálmában mindig meghallotta. Korán van még, a galambok nem búgnak, ezért aztán meg sem nézte az órát, visszafordult a másik oldalára, az ablaknak háttal így kevésbé zavarták a szemét a függönyön át beszüremlő reggeli fénysugarak, akik szinte szólongatták, nincs mese úgy is fel kell ébredned. Végül aztán a redőny rései közül egyre erőszakosabban behatoló fénypászták teljesen kilopták a szeméből az álmot. Lassan ébredezni kezdett. Előbb még megpróbálta értelmes egésszé összerakni álomtöredékeit, persze ez a legritkábban sikerült. Most sem. Miközben az álomképeken gondolkodott, mégis lenyúlt az óráért megnézni van e még ideje egy kis olvasásra, közben véletlenül az óra világítását is bekapcsolta. Az erőszakos kékeszöld fény végleg kiverte szeméből az álmot. Ekkor már úgy érezte a behatoló nap sugarai is barátságosabban szólongatták, kelj csak fel, mert megint egy új nap vár rád. Hallgatva a hívó szóra lassan feltápászkodott, egy darabig még ült az ágya szélén, az álmokról már teljesen megfeledkezett miközben lassan visszatért a való világba. Amikor megérezte a kávé felszálló illatát, lebotorkált a lépcsőn.

Illusztráció